5
9–10. nap · 5. KIHÍVÁS

Komplex légzőgyakorlatok

⏱ ~20 perc🧰 Szabad tér a sétához · tükör
Miért fontos?

Miért fontos ez? Mert maga a folyamatos beszéd is egy komplex légzőgyakorlat :)

Lássunk is neki. Ha eleget gyakoroltál az előző légző szekcióban és azóta is gyakorlod a feladatokat, akkor az alábbi gyakorlatokkal könnyebben fogsz boldogulni. Nem magyarázok el mindent az elejéről, csak hivatkozni a fogok a korábban tanultakra.

Bemelegítés és alaphelyzet
1
Ugrálás, pulzus növelő testmozgás után (1-2 perc), majd a hátadra feküdj le.
2
M hangzós gyakorlatok, a hangod bemelegítése miatt (önmagában ejtett M hang, magánhanzóval ejett M hang és több M-es szótag ejtése).
3
Majd!!! Tenyerek a megfelelő helyeken, rezgés és légzés ellenőrzésére.
Hónapok egy levegővel
1
Kiáramlás, beáramlás majd sorold a hónapokat (addig, amíg egy levegővel beszélsz). Figyeld meg meddig jutsz. Ismételj legalább 3X a szünet a levegőbeáramlása legyen. Fontos!
2
Majd bővíts az alábbi módon, figyeld meg mikor fogy el a levegőd, majd állj meg a beáramláshoz és folytasd az alábbi feladatban. Minden hónapban máshova utazol:
3
Januárban Görögországban jártam. Februárban Lengyelországban jártam. Márciusban…………. jártam. STB.
4
Figyelj a rövid hosszú magánhangzókra és hol van a levegő szüneted.
Állva, majd mozgásban
1
Állj fel! Nézz rá valamire és oda mondd a feladatot. Mindig nézz rá valamire. Az előző feladatot állva is csináld meg. Van-e különbség? Mi az? Tenyerek legyenek a megfelelő helyeken.
2
Majd!!! Kezdj el mozogni a hónap sorolás közben, egyik lábadról állj a másikra és vissza, egyenletes, lassú tempóban. Így is mondd el azt a verziót, hogy minden hónapban máshol jártál. Továbbra is tartsd a levegőszüneteket.
3
Majd kezdj el lassan sétálni és így mondd el a feladatot. A szemeddel végig nézz rá valamire. Pontos maradt az artikulációd? A ritmus vagyis a hosszú rövid szótagok megléte pontos maradt? Légzésed nyugodt maradt?
Miért komplex a gyakorlat?Egyenletesen haladsz előre, átgördítve egyik talpadat a másikra, ugyanolyan tempóval · ránézel valamire · észreveszed, amikor elfogyott a levegő, adsz időt a beáramlása (aminek ideje idővel tud rövidülni, ahogy edződik a rekesz és bordaközi izmok).
Másik komplex légzőgyakorlat
1
Törekedj két soronként venni a levegőt, ülve, állva és sétálva is csináld meg ezt a feladatot.
2
Két hattyúnyak szor egy hattyúnyak az két hattyúnyak.
3
Két hattyúnyak szor két hattyúnyak az négy hattyúnyak.
4
Két hattyúnyak szor három hattyúnyak az hat hattyúnyak.
5
Két hattyúnyak szor négy hattyúnyak az nyolc hattyúnyak.
6
Két hattyúnyak szor öt hattyúnyak az tíz hattyúnyak.
7
Vagyis mondd el a kettes szorzótáblát a fenti formában, cél a folyamatosság, a levegő vétel helyének észrevétele. Ne olvasd, fejből mondd. Majd ha már jól megy, akkor kezdj el sétálni közben és nézz rá valamire közben.
▶ Komplex légzőgyakorlatok videón📝 Töltsd ki a reflexiót (48 óra)
📓 Napló & önértékelés
Mennyire ment könnyedén ma a gyakorlás? (1–5)
1
2
3
4
5
Mit figyeltél meg magadon? Mi volt nehéz, mi ment jól?